AZ A BIZONYOS ELSŐ.
Adj időt magadnak, hagyd érni a végső elhatározást. Minden ember életében különleges esemény. Nagy élmény "az első alkalom" - ez elég ok arra, hogy ne hagyd magad sürgetni!
MIT JELENT LEFEKÜDNI VALAKIVEL? Szeretkezni, egyesülni, közösülni, kefélni, lefeküdni valakivel.. Rengetegféleképpen fejezhetjük ki azt az egyet. Lefeküdni valakivel, mondjuk általában, kicsit virágnyelven, mert az alvásnak semmi köze a szerelmi aktushoz. Épp ellenkezőleg, nagyon is éberek vagyunk ilyenkor: mindenről megfeledkezve csókolózunk, a szívünk vadul kalimpál, a kezünk, sőt gyakran a nyelvünk is felfedezőútra indul, és egyszer csak eljutunk "odáig". Fiú és lány szorosan egymás mellett fekszik, egész testi valójukban érzik, érzékelik egymást, mígnem aztán a merev hímvessző a nedvesen rá váró hüvelybe simul. Ekkor mindkét test ritkmikus mozgásba kezd, mely hol szelíden gyöngéd, hol meg viharosan szenvedélyes, és végül lehet, hogy a "tánc" mindkettőjüknél orgazmusba torkollik. A szexuális együttlét azt jelenteni, hogy tisztában kell lenni a veszélyekkel és a védekezés lehetőségeivel, valamint felelősséget kell tudni vállalni önmagunkért és a partnerért. Feldolgozzuk a teljes szexuális egyesülés jelentését, úgymint a kirobbanó biológiai ösztönt és a teherbeesés lehetőségét, a lehetséges fájdalmat és a teljes odaadást, másrészt a teljesítménykényszert. A legjobb esetben a partnerek meg tudják vitatni együtt gondolataikat és félelmeiket. BIZTOSAN AKAROM?
A LEGKÉNYESEBB KÉRDÉSEK, MELYEKET NEM MERSZ FELTENNI Mi a sperma?
Mekkora a hímvessző? Baj-e, ha túl kicsi / nagy?
Mindegyik serdülő fiút foglalkoztatja az a nyugtalanító kérdés, hogy vajon eléggé nagy méretű-e a hímvesszője, amelyet a férfiasság jelképének hisz. A nyugalomban lévő hímvessző méretének nincs jelentősége, az erekció alatt szokták méregetni a fiúk. De higgyétek el, a lányok szempontjából a dolognak semmi jelentősége, a női vágy egyáltalán nincs kapcsolatban a hímvessző méretével, egészen mástól függ. Mi az erekció?
A szexuális vágy hatására a pénisz jelentős változáson megy át. A fokozott vérbeáramlás megduzzasztja a pénisz belsejében található barlangos testeket, melyek szivacsként szívják magukba a vért, és a pénisz megmerevedik. Ezt a vérbőséget tumeszcenciának nevezik (a latin tumescere= megnövel igéből). Ennek látható és érezhető következménye az erekció (lat.= felállás). Viszont ha a vér kiürül a szivacsos testekből, akkor megszűnik az erekció. A pénisz erekcióját legtöbbször a szexuális izgalom váltja ki, de lehet ennek más oka is. Az erekció általi növekedést a pénisz laza bőre teszi lehetővé. Mi az ejakuláció?
A magömlés az a folyamat, amely során az ondó a húgycsőből, általában nemi izgalom hatására, kilövellésszerűen távozik. Az ejakulációnak a megtermékenyítésben, a férfiak orgazmusának kialakulásában van kiemelkedő szerepe. A erekció során következik be, az izgalmi szakasz csúcspontján. A 3-6 heves lökés mindegyike intenzív élvezet forrása, és orgazmusnak nevezzük. Mi a szüzesség?
Fáj-e a lánynak a szüzesség elvesztése?
A szűzhártya a behatoláskor általában több ponton bereped, mely sérülés gyakran pár csepp vérzéssel és fájdalommal jár. A vérzés foka csak igen ritkán éri el azt a mértéket, mely orvosi ellátást igényelne, és a fájdalom is többnyire csak átmeneti jelenség. Ezt követően a repedések gyorsan gyógyulnak, a szűzhártya maradványai pedig a továbbiakban fájdalmatlanul utat engednek a pénisz behatolásakor. Minden a szűzhártya állapotától függ, de főleg a partner gyakorlatától, attól, hogy az előjáték során mennyire képes felébreszteni a fiatal lány érzéki vágyát. Minél sodróbb a vágy, annál sikeresebb az aktus és a fájdalomérzés annál kisebb. Azon se csodálkozz, ha a fájdalmat még néhány napig érzed. Első alkalommal is teherbe eshetek?
Igen, éppen ezért feltétlenül gondoljatok a védekezésre! A tested a szexuális változásokkal már kész a terhességre. A lányoknak lehet érett petesejt a szervezetükben az első menstruáció előtt is. Hogyan lehet orgazmusom?
A fiúknak viszonylag egyszerű: ők az első alkalommal is jórészt átélik az orgazmust. A lányoknak ellenben egészen más szexuális ritmusuk van. Több időre van szükségük, hogy igazán felizguljanak, a csúcsra is később érnek el, mint a fiúk. Ha megfeledkezel arról az elvárásról, hogy rögtön az első alkalommal átéld a gyönyört, akkor lazább, nyugodtabb leszel - és így talán még sikerülhet is. De: még ha sok lánynak nem is sikerül a csúcsra jutnia első alkalommal, akkor is lehet ez az együttlét szép és érzelmekkel teli. Milyen a legjobb pozíció?
Az elején még ne nagyon kísérletezzetek! A misszionáriuspóz nem túl komplikált, és kényelmes is. Ha a barátnőd a hátán fekszik, láthatod őt, megcsókolhatod, simogathatod és átölelheted. Ha egy párnát tolsz a popsija alá, akkor könnyebben boldogulsz. Milyen védekezés szükséges?
HOGY CSODÁS ÉLMÉNY LEGYEN MINDKETTŐNKNEK
GUMI NÉLKÜL TILOS!
Csak hosszabb ideje tartó, szilárd szerelmi kapcsolatban dobhatjátok sarokba a gumit, feltéve, hogy barátod holtbiztosan nem HIV-fertőzött. |