A fogamzásgátlási lehetőségeknél tárgyalt módszerektől eltérően a terhességmegszakítás nem fogamzásgátlás, hanem a már bekövetkezett terhesség eltávolítására végzett műtét. Veszélyei nagyságrendekkel nagyobbak bármelyik fogamzásgátló módszerénél. Sajnos Magyarországon különösen magas a nem kívánt terhességek aránya: száz kiviselt terhességre az elmúlt években közel 70 terhességmegszakítás jutott, s ebből sajnos még mindig jelentős a fiatalkorban, az első gyermek vállalása előtt elvégzett abortusz.
A fogamzásgátlási lehetőségeknél megismerkedhetett azokkal a módszerekkel, melyek védenek a nem kívánt terhességtől. Ha a körülmények nem tették lehetővé az együttlét alatt ezek alkalmazását, gondoljanak az esemény utáni tablettára!
Mindezek ismeretében nagy valószínűséggel nem kell aggódnia majd elmaradó menzesze miatt!
Amennyiben a terhesség mégis bekövetkezett és azt az elvégzett orvosi vizsgálat is igazolta, mindent mérlegelnie kell a terhesség vállalásával kapcsolatban. Életkora, családi helyzete, partnerkapcsolata alapján kell felelős döntést hoznia. Mindenképpen javasoljuk egy Önhöz közel álló személy illetve a partner bevonását, még ha az első pillanatban ez nem mindig látszik egyszerűnek. Amennyiben nem múlt el 18 éves, a szülők tájékoztatása mindenképpen szükséges az érvényes rendelkezések alapján. Segítségért természetesen fordulhat nőgyógyászához, fiatalabb életkorban a Tinédzser Ambulanciához, és a Családvédelmi Szolgálathoz.
Ha a terhesség kiviselése mellett dönt, úgy a terhesgondozóban kell a további vizsgálatokra jelentkeznie. Ha ennek kiviselését nem tudja vállalni, Magyarországon az érvényes rendelkezések értelmében a betöltött 12. hétig kérheti a terhesség megszakítását. Fiatalkorúak esetén jogilag lehetőség van néhány héttel ezt a határt túllépni, azonban orvosi szempontból ezt semmiképpen sem javasoljuk, a szövődmények és kockázatok jóval nagyobb veszélye miatt. A beavatkozáshoz szükséges engedélyek, iratok beszerzése a Családvédelmi Szolgálatnál történik. Magyarországon a beavatkozás térítésköteles és a kérelem benyújtását követő 3 napos várakozási idő után végezhető el.
A beavatkozás lényege a terhes méh tartalmának kiürítése, a beágyazódott terhesség eltávolítása. A beavatkozást igyekszünk a legkíméletesebb, legkevesebb késői szövődményt eredményező módszerrel elvégezni. Napjainkban a vákumszívásos módszert alkalmaznak, előtte szükség esetén, a méhszáj gyógyszeres előtágításával. A tágításra a hüvelybe vagy méhszájba helyezhető gyógyszereket használnak, melyek behatási ideje néhány óra. Ennek leteltével érzéstelenítésben végzik el a méh kiürítését. A gyógyszeres méhszájtágítás nem károsítja a méhszáj szerkezetét. Egészen korai terhesség megszakítása esetén olyan vékony eszközt is tudnak alkalmazni, amivel elkerülhető a méhszájtágítás. Ez is alátámasztja a beavatkozás mielőbbi elvégzésének előnyeit.
A terhességmegszakításnak lehetnek közvetlen szövődményei és később jelentkező negatív kihatásai. A sérülés a terhességmegszakítás egyik lehetséges velejárója. Mivel a terhes méh állománya felpuhult, még a leggondosabb kezekben is átfúródhat az eszköz a méh falán, ami vérzéssel, esetleg a környező szervek sérülésével járhat. Ilyen esetekben a beavatkozás után mindenképpen hosszabb megfigyelésre van szükség, néha a műtét sem kerülhető el. A műtét után közvetlenül jelentkező vérzés sérülésre, a néhány nappal később jelentkező bővebb vérvesztés visszamaradt terhességi szövetre utalhat.
Nem kevésbé veszélyes szövődmény a beavatkozás kapcsán kialakuló gyulladás. Ezt szinte soha nem a kívülről bevitt kórokozók, hanem a hüvelyből feljutó mikroorganizmusok váltják ki. A hüvely nem steril szerv, mikroorganizmusok normál esetben is nagy számban mutathatók ki benne. A beavatkozás után a nyitott méhszáj fertőzési kapu, rajta keresztül a kórokozók a méh üregébe, innen a hasüregbe juthatnak és gyulladás léphet fel. Ennek jelentősége a beavatkozás utáni közvetlen kellemetlenség mellett a késői veszélyekben rejlik. Ha a gyulladás látszólag gyógyul is, a kialakuló összenövések állandó, vagy visszatérő alhasi panaszokat, fájdalmat okozhatnak. A gyulladásos összenövések lezárhatják a petevezetőket, meddőséget okozva. Ha a letapadás nem teljes a megtermékenyülés létrejön, de a vándorlás akadályozott, méhen kívüli terhesség alakulhat ki. Különösen nagy a gyulladás kialakulásának veszélye, ha a szervezetben a Chalmydia trachomatis is jelen van.
A nem kívánatos testi hatások mellett nem közömbös a lelki megterhelés, amely kihathat az Ön későbbi párkapcsolataira, életére. Célszerű mindent megtenni a számos veszéllyel járó beavatkozás elkerülésére. Ennek feltételei mindenki számára adottak. A döntés felelőssége az Öné és párjáé. Ha mégis bekövetkezett a nem kívánt terhesség, törekedni kell annak mielőbbi felismerésére, hogy megszakítása - ha annak törvényes feltételei adottak-minél hamarabb, a terhesség lehető legkorábbi szakaszában megtörténjen.
Kérdéseidre gyorsan választ találhatsz a fórumon is!
Forrás
|